Literarum radices amarae sunt, fructus iucundiores.
A tanulás gyökerei keserűek, gyümölcsei azonban édesek.
(Cato)

Kedves Hallgató Kollégák!

Ezt a weblapot azon Hallgató Kollégák részére hoztam létre, akik az általam is oktatott tantárgyakhoz tartozó feladatok, rajzok, számítások elkészítéséhez, azok minél könnyebb megértéséhez szeretnének bővebb ismereteket, segítségeket kapni. Azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy a weblapon található anyagok nem helyettesítik, nem helyettesíthetik az előadásokon, gyakorlatokon és a konzultációkon elmondottakat, az ott hallottak nélkül a feladatok, feladatrészek teljesítése nem lehet teljes.

Bízom benne, hogy az oldalakon található ismereteket kedvezően fogadják és azok tanulmányozásával, átgondolásával, megértésével olyan terveket, rajzokat, ábrákat, grafikonokat, olyan komplett feladatokat fognak összeállítani, amelyeket nem csak eltudnak készíteni, hanem annak minden részét érteni is fogják. És ez a legfontosabb számomra.

Végül köszönetet mondok mindazon hallgatóknak, akik rendelkezésemre bocsájtották az általuk készített feladatrészeket és hozzájárultak azok bemutatásához.

Szabó Zsolt
2013